Mit tennék másképp?

Férjemmel mindketten 70 év körüliek vagyunk és három gyermekünk van, igaz ők mára már felnőtt emberekké váltak. Amikor még kicsik voltak, náluk/nálunk is elérkezett az a pillanat, amikor győzködtek bennünket: „Szeretnénk egy kiskutyát”!  Igazából mi szülők is szerettünk volna egy kiskutyát, hiszen mindketten kertes házban nőttünk fel, ahol természetes volt legalább egy kutyus az udvarban. A gyerekeinkkel ebben az időszakban panelházban laktunk, de éppen egy előkertes házba költözés előtt álltunk, így hajlottunk arra, hogy „no jó, akkor lesz egy kiskutya”. A gyerekeink németjuhász kutyust akartak és újsághirdetés útján találtunk is egy „kutyatenyésztőt”, (az idézőjelre később magyarázatot adok), aki elmondta az általa fontosnak tartott infókat a kis kiválasztottunkról. Többek között azt, hogy a kiskutyák (kb.4-5 volt) mind féregtelenítve (is) vannak. Meg is vettük a kis gyönyörűséget és hazavittük a 2. emeleti panel otthonába. Néhány nappal azt vettük észre, hogy sok féreg van a székletében.  Természetesen elvittük állatorvoshoz, aki azt mondta, hogy a ebbe akár el is mehet, nem beszélve arról, hogy mind a gyerekeinkre, mind pedig ránk igen komoly veszélyforrás. Hála Istennek, hogy ez nem történt meg!

Még egy dolgot szeretnék megemlíteni: néhány napig tartottuk a kutyust a panelban, a gyerekek levitték őt pisilni-kakilni, de ezek sajnos a szőnyegpadlós lakásban is megtörténtek. Ekkor úgy döntöttünk a férjemmel, hogy amig nem költözünk be az előkertes házba, elvisszük édesanyámékhoz, akik kertes házban laktak.  Mivel ez már régen volt, pontosan nem emlékszem hány napot volt a szüleimnél, de amit beköltöztünk, hazahoztuk új otthonába őt is.

Itt lép be a címként megadott mondat: „Mit tennék másképpen?”

Egyszóval tudok válaszolni: MINDENT!

• csak és kizárólag fajtatiszta, bejegyzett kutyatenyésztőtől (itt az idézőjel magyarázata) vennénk kiskutyust, csak és kizárólag egészséges, szűrt kutyákat visz be a tenyésztésbe
• állatorvos által kiállított igazolást kérnénk a kiskutya oltásairól és egyéb kezeléséről,
• semmilyen fajta állatot bérházba nem vinnék, még akkor sem, ha csak néhány napról lenne szó,
• csakis akkor vennék kiskutyát, ha számára megfelelő mozgástár rendelkezésre áll,
• a kutyánk higiéniai állapotára és másképpen figyelnék oda, ezt nem saját kútfőből oldanám meg, hanem rendszeresen elvinném az erre a szakra képzett kutyakozmetikushoz,
• meghallgatnám tanácsait akár táplálkozás, akár a kutyatartás más területre vonatkozóan is.

Amióta lányunk kutyakozmetikus (is) lett, az általa megtanultakból és elmondottakból fakadóan látom másképp a kutyatartással kapcsolatos dolgokat. Legutóbb volt egy foxi és egy puli kutyusunk, akiket sajnos súlyosabb betegségből adódóan el kellett altatnunk. Ez kb. 3-4 évvel ezelőtt történt. Nem gondolkoztunk azonnal pótlásukra, mert időt akartunk engedni magunknak.  Természetesen hiányoznak, de mivel mindketten haladunk a „szépkorúság” felé- úgy döntöttünk - és erről kikértük lányunk véleményét is - hogy nem tudjuk felvállalni egy kutyus tartását. Gondolok itt arra, ha mi elmennénk, őt menhelyre kellene adni és ezt nem akarnánk.

Ez az egyik ok a másik ok az sokkal nyomósabb. Odafigyeltünk arra, hogy mit egyenek, édességet, kenyérféléket és ételmaradékot soha nem adtunk nekik. Naponta nagyobb sétákat tettünk velük, amit rettentően élveztek. Egyszóval mindent megtettünk annak érdekében egészségesek maradjanak. Mindezek ellenére a foxinál úgy 10-11 éves korában előjött egy olyan betegség, hogy mindkét orrából sűrű váladék jött. Ezzel folyamatosan orvoshoz hordtuk, sorra vette az állatorvos a mintákat, de nem tudták megállapítani, hogy mi baja van. Minden esetben újabb és újabb gyulladásgátlókat írt fel, de egyiktől sem gyógyult meg. Ettől függetlenül evett, ivott és sétáltattuk is, de láttuk rajta, hogy valami nincs rendben.

Ez idő alatt sajnos a pulink is beteg lett, nála cukorbetegséget állapított meg az orvos és - mivel a kutyáknál tablettás gyógykezelés nincs – naponta kétszer inzulin injekciót kellett beadni neki és előtte meg kellett etetni. Természetesen nem panaszkodásként írom le, de sok pénzt „költöttünk” a két házi kedvencünkre, amit nem sajnáltunk ugyan, de sajnos nem láttuk rajtuk a gyógyulás jeleit.

Körülbelül 2,5-3 év telt el így, Ezen időszak alatt szinte sehová nem tudtunk elmenni, mivel nem találtunk olyan valakit, akire az ilyen állapotban lévő kutyusainkat rábízhattuk volna.   Az egyik gyerekünk néhányszor be tudta ugyan vállalni, de mivel hajnali 5 órakor már ment dolgozni, így a pulit 4 órakor meg kellett etetni, hogy beadhassa az injekciót. Mondanom se kell, hogy ebben a korai időben nem is igazán akart enni.

Néhány olyan eset volt, hogy 1-1,5 órára mentünk el bevásárolni és mire hazaértünk a cukor beteg pulink már rosszul volt. Az orvos tanácsára ilyenkor gyorsan mézet, hogy helyreálljon a cukorszintje.

Mindezeket csak azért írtam le, hogy amikor meglátunk egy pici állatot – mindegy, hogy kutyus, vagy cica – és azonnal megvesszük, hazavisszük ez nemcsak 1-2 hónapra szól, hanem jóval hosszabb időszakra. Nagy felelősséggel és sok mindenről való lemondással jár mindez.